3,9 millió járulékot, illetve adót fizető biztosítottra több mint 9,6 millió igénybevevő jogosult jut ma Magyarországon – közölte az OEP.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint közel 3,9 millió járulékot, illetve adót fizető biztosítottra több mint 9,6 millió igénybe vevő jogosult jut ma Magyarországon. Sélleiné Márki Mária főigazgató, az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai, az OEP budapesti épületében tartott kihelyezett ülésén számolt be az általa vezetett intézmény elmúlt kétéves működéséről. Elmondta, 2007 óta 1,2 millióról a harmadára csökkent a rendezetlen jogviszonnyal rendelkezők száma.

A főigazgató hangsúlyozta, a társadalom felelősségvállalásának tükrében a szolidaritás alapú társadalombiztosításnak kell érvényesülnie úgy, hogy a betegek azonos egészségi állapot mellett egyenlő eséllyel jussanak azonos diagnosztikus és terápiás lehetőségekhez. Közölte, jelenleg 70.170-en szerepelnek az országos várólista-nyilvántartásban; a legtöbben szürkehályogműtétre várnak, legtovább pedig a protézisbeültetésekre kell várakozni. Jelezte azt is, hogy a listáról néhány százan lejelentkeztek, mert a szükséges beavatkozást magánorvosnál végeztetik el. Elhangzott az is, hogy a praktizáló orvosok száma ma több mint 34 ezer, ám 42 százalékuk 55 évnél idősebb, 24 százalékuk pedig már elérte a 62 éves korhatárt is.

 

Forrás: http://www.iroda.hu